Üdvtörténeti epizód: a lomizás

A ruhavásárlás: befelé identitásképző, kifelé önkifejezési eszköz. 

Szenvedély és a valósághoz való viszony tükre. 
Első ránézésre persze voltaképp jelentéktelen, gyakorlati kérdés. Van, akinek másodikra is, és van, aki nézheti a kérdést akármeddig, számára jelentéktelen marad.

A ruha: jelmez, takaró és díszlet - amivel szőrtelen és védtelen, az időjáráshoz evolúciós okból már alkalmazkodni képtelen, idővel romló testünket elfedjük.

A ruha: kultusztárgy, státuszszimbólum, csoportkohézió, ha meg társadalmi okból éppen hogy nem - akkor pont azért, azzal mond el sokat arról, kik vagyunk és hol élünk.

És áttátelesen nyilván a pénzhez való viszony tükre is, ami tapasztalataim szerint - sok más mellett -  elsősorban a biztonságkereséssel, pontosabban a (hamis vagy valós) biztonság megszerzésével, kétségbeesett fenntartásával függ össze.

Nekem úgy tűnik, hogy akik számára pénz, vagy a pénzen megvehető bármiféle javak túlzottan fontosak, azok gyakran rettentő belső bizonytalansággal küzdenek. Ha tetszik, kompenzálnak, vagy inkább előre menekülnek – miközben ők is tudják, hogy az igazán fontos dolgok pénzért nem kaphatóak. És ellenkezőleg is: és a javak halmozása persze nem zárja ki eleve, hogy ők a fontos dolgokra ne figyelnének. De azért intő jel.
Mert a múlandóságtól mindenki retteg, koldus és királyfi egyaránt. 

Mégis, túl egyszerű lenne azt állítani, hogy aki Patyomkin falut épít a státuszjavakból, az ne tudná, hogy ezek is mennyire múlandóak. 
Sokfélék vagyunk, sokfélék ők is.

A javak halmozásának, a szükségleteken felüli habzsolásnak másik szélsősége a turkálókban, bolhapiacokon és lomispiacokon remegő orrcimpákkal botorkáló kincskereső esete. 

Amikor a porban a halomban álló ruhák között kotorászol hajladozva a tűző napon a tapolcai lomison. Vagy a veszprémin. (Együtt az osztrákokkal, akik a saját kidobott cuccaikat vásárolják vissza a lomizóktól. Szerintem nekik biztos van humorérzékük - vagy legalábbis tudják, mi az anakronizmus.)

A lomizás azonban elsősorban vadászszenvedély.

Tévedhetetlenül nyúlni bele a halomba egy eredeti (ráadásul bolti árcédulás) Armani nadrágért. Különben aligha vennél Armanit, mert nem érdekel, pont a státuszszimbólum mivolta miatt. Nem érdekel a "jól járni" élmény se, vagy legalábbis nem hinném, hogy ez a fő mozgatórugód.

Téged a kiválóság érdekel.

Ahogy egy gyűrött ruhakupac aljáról olyan félreismerhetetlenül kiragyog a kiválóság, az igazolja azokat, akik esküsznek a jó minőségű holmikra, legyen az ruha, vagy bármi más: rizottó, bicikli, tonettszék, zongorszonáta.

Az pedig, hogy milyen jó találati aránnyal nyúlsz a kupacba, igazolja a múltadat, amely során a kiválóság felismerésében gyakorlatra tettél szert. Igaz, eddig elsősorban a zongoraszonátákat és a tonettszékeket illetően, de már haladsz a rizottók és a szabásvonalak terén is. Aki a kiválóság felismerésében igazi mester, az az örök világosság fényével világít be a legporosabb résekbe is. 

Üdvtörténeti epizodista.

Bizonyos értelemben ez az a felkészültség, amit eddig a szüntelen figyeléssel, és mindenféle tanulással szereztél.

Hiúság ez? Önigazolási kényszer? Biztosan. Az is benne van.

Azzal hízelegsz magadnak, hogy ez csak akkor volna baj, ha nem volna más is benne.

Ha figyel az ember, nagyon sokféle történetet megismer.

Nemcsak azokat, amelyeket leírnak, hanem azokat is, amelyek a hétköznapokban néha csak töredékekben csillannak fel egy-egy elejtett mondatban vagy gesztusban. Vannak hátborzongatóak, érdekesek, unalmasak és vannak azok, amelyeket felemelőnek érzünk. Ezekben az a közös, hogy a főszereplő mindig úrrá lesz a körülmények hatalmán. Lelki arisztokrata ő, aki az értékeket immanens módon őrzi: nem gőgösen, hanem csendes kitartással. 

Te ezt tanulmányozod.

Olyan emberek ők, akikben legbelül ott van a bizonyosság, akár egy márvány posztamens, ezért nem szorulnak rá arra, hogy ezt kívül keressék. Mivel a mérce bennük van, ugyanilyen bizonyossággal ismerik fel a világban is, a dolgokban, a tágyakban is, meg az emberekben is. Ez több, mint ízlés, és több, mint „von Haus aus“ hozomány.

A kincskeresés, a lomis- és bolhapiacok világának izgalma legalább annyira ennek a nagy bizonyosságnak a szüntelen keresése, mint amennyire passzió, szenvedély és gyarló bírvágy.